top of page
fogszabalyozas-nyito.jpg

PARODONTOLÓGIAI
KEZELÉSEK

MI A FOGÁGYBETEGSÉG?

Azt már egészen kicsi korunkban belénk nevelik, hogy fogainkat tisztítani kell, ha nem szeretnénk, hogy szuvasodni kezdjenek. Az már sokkal kevésbé köztudott, hogy a nem megfelelő szájhigiénia a fogak tartószerkezetének megbetegedéséhez is vezethet. 
 

A szájüregben rengeteg féle baktériumtörzs megtalálható. Legtöbbjük a fogakra és a fogágyra is ártalmatlan, van közülük azonban néhány fajta, amelyik képes a fogágyban gyulladásos folyamatokat elindítani. Ezek a gyulladásos folyamatok az ínyről egész a mélybe, a fogat tartó csontra is ráhúzodhatnak. Ez a folyamat végül a fogak meglazulásához, súlyos esetben azok elvesztéséhez vezet.
 

Az út azonban odáig hosszú, és rengeteg, igen kellemetlen tünettel van kikövezve, nem beszélve az egyéb egészségügyi kockázatokról. A fogágybetegség ugyanis növeli egyes komolyabb szisztémás betegségek kialakulásának esélyét (pl. szív-, érrendszeri megbetegedések, prenatális komplikációk).

parodontologia-kep.jpg
paro 2.jpg

PARODONTOLÓGIA DUNAKESZIN

Miért fontos a fogágybetegség korai felismerése és kezelése?

A fogágybetegség, ha nem kezelik megfelelően, idővel súlyosabbá válik. A gyulladás átterjed mélyebb szövetrétegekbe, és lassan a szomszédos fogak környezetét veszi célba. Mindez általában észrevétlenül, teljesen panaszmentesen történik. A fogágybetegség tünetei közé tartozik a kellemetlen lehelet, a fogínyvérzés (főleg fogmosás vagy más fizikai hatás következtében), a duzzadt, érzékeny, fájdalmas fogíny, a fogak mozgathatósága. Igen előrehaladott esetekben a fogak már nagy mértékben mobilissá válnak.
 

A fogágybetegség következményei azonban nem állnak meg a szájüregnél. Mivel ez a betegség egy folyamatosan jelen lévő gyulladásos gócot jelent a szervezetben, különféle, igen változatos egészségügyi problémák okozójává is válhat. A teljesség igénye nélkül ez jelenthet bőrproblémákat, ízületi gyulladásokat, foltokban történő hajhullást, de súlyos esetben a szív és a tüdő megbetegedéseihez, vagy várandósok esetében akár koraszüléshez is vezethet.
 

A fogágybetegség kezelhető, ám a kezelésről kizárólag orvos tud felelős döntést hozni! Ne várja meg, míg a tünetek súlyossá válnak, keresse fel fogorvosát rendszeresen, így a fogágybetegséget megelőzheti, vagy korán felismerheti!

HOGYAN TÖRTÉNIK A FOGÁGYBETEGSÉG KEZELÉSE?

Fontos megjegyeznünk, hogy a gyulladásos folyamat a megfelelő terápiás eljárások és gyógyszeres kezelés kombinációjával megállítható, bizonyos következmények, mint az állcsont sorvadása vagy a fogíny visszahúzódása nem mindig állítható maradéktalanul helyre.  

1

Diagnózis

Fogorvosunk első lépésben felállítja a fogágybetegség diagnózisát. Ehhez természetesen szükséges egy vizsgálat, mely során egy speciális szondát alkalmazunk a fogak melletti tasakok mélységének megállapításához. A konzultációt panorámaröntgen felvétel egészíti ki, ez megmutatja, milyen fokú csontvesztés történt a betegséggel érintett területeken.

2

Dentálhigiéniai kezelés

A kezelés első lépéseként szükséges a fogkő teljes körű eltávolítása a fogakról, illetve a fogfelszínek polírozása. Ez az eljárás az általános dentálhigiéniai kezeléssel azonos módon, ultrahangos eszközzel történik. A fogágybeteg páciensek gyakran fájdalmasnak élik meg ezt a rutineljárást, így igény szerint lehetőség van a kezelést helyi érzéstelenítésben elvégezni.

3

Parodontológiai kürettálás

A fogkőtől nem csupán a fogak látható felszínén kell megszabadulnunk, hanem az íny alatti területeken is, hiszen máskülönben a gyulladás nem fékezhető meg. Ezt parodontológiai kürettálásnak nevezzük és többféle eljárással is végezheti szakorvosunk (nyitott és zárt kürett).

4

Gyógyszeres terápia

A beavatkozást követően pácienseink egy részének gyógyszeres terápiát is előírunk, ez általában antibiotikumkúrát jelent. Ez segít a szervezetnek a gyulladásos folyamatok gyógyításában.

5

Esettől függően műtét

Az eset jellegétől és súlyosságától függően a küret után a regeneratív műtéteken a sor.

6

Kontroll

Fogágybeteg páciensek esetén elengedhetetlen, hogy folyamatosan nyomon kövessük az íny és a csont állapotát, ezért a páciensünk a kezelést követő időszakban gyakori kontrollokra számíthat.

 

+1

Életmód váltás

Már az első konzultációtól kezdve teszünk javaslatot a páciensünknek a javasolt életmód tekintetében. Segítünk elsajátítani a megfelelő otthoni fogápolási rutint, és megbeszéljük, mi egyebet tehet azért, hogy a fogágybetegség ne alakuljon ki újra. Megfelelő életmód és szájhigiénia esetén megtervezzük a helyreállító kezeléseket (íny- és csontregenerációs eljárások).

A FOGÁGYBETEGSÉG MEGELŐZÉSE

A fogágybetegség sem kivétel az orvoslás aranyszabálya alól: a megelőzés mindig egyszerűbb és olcsóbb mint a kezelés! Ezért összefoglaltuk, mit tehet Ön a mindennapokban azért, hogy elejét vegye a fogágybetegség kialakulásának!

Otthoni fogápolás

Ha sikerül megtalálni a megfelelő módszereket és eszközöket, az otthoni fogápolás lényegesen hatékonyabbá válhat, így megelőzhető a fogkő kialakulása, mely az első lépcső a fogágybetegség felé vezető úton. A fogközök tisztítása is elengedhetetlen, ideje tehát megbarátkozni a fogselymezés gondolatával is!

Táplálkozás

Az étkezés kiegyensúlyozottsága is fontos tényező a fog tartószerkezetének egészségében. A megfelelő táplálkozás változatos, és leginkább zöldségekre és gyümölcsökre épül, hogy az egészséges működéshez szükséges vitaminokat biztosítani tudjuk. Javasolt minél kevesebb feldolgozott élelmiszert fogyasztani!

Dohányzás

Ez a káros szenvedély nem csak a tüdő és a szív egészségét veszélyezteti, de nagyon nagy szerepet játszik a fogágybetegség kialakulásában. Nincs több kifogás, érdemes végleg elfelejteni a füstölést!

Stressz

Tény, hogy igen nehéz általános tanácsot adni a stressz csökkentésére, hiszen mindenki életében más-más tényezők váltják ki a stresszreakciókat. Mégis foglalkoznunk kell a kérdéssel, hiszen a stressz hajlamosít a fogágybetegség egy speciális formájának kialakítására. Érdemes megtanulni néhány stresszkezelő technikát, vagy változtatni az életmódunkon, bizonyos szokásainkon, hogy ezt a rizikófaktort minimalizálni tudjuk. Ráadásul ebből nem csak a fogaink, de egész testünk profitál. 

Rendszeres fogorvosi kontrollok

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy pácienseink rendszeresen jelenjenek meg szűrővizsgálatainkon. Így folyamatosan nyomon követhetővé válnak a változások,  és a problémákat még igen korai stádiumban észrevehetjük és kezelhetjük anélkül, hogy sok kellemetlenséget okoznának.

Professzionális fogtisztítás

És végül, de messze nem utolsó sorban: a rendelői fogtisztítás. Ez a kezelés kíméletes, de igen alapos módon távolítja el a gyulladásért felelős fogkövet és az azon megtelepedő baktériumokat a fogakról. Emellett a szép mosolyhoz is hozzájárul, hiszen tapasztalt és precíz dentálhigiénikusunk a fogak elszíneződéseit sem kíméli a kezelés során!

ŐK MÁR NEM FÉLNEK FOGORVOSHOZ JÖNNI

és boldogan beszélnek az élményeikről

 
velemenyek-1.jpg

Végre egy fogászat, ahova az ember szívesen megy! :) Kellemes környezet, kiváló szakemberek, és emberséges hozzáállás fogadja a pácienseket. Külön kiemelném Vajda Norbert Doktor Úr alaposságát, és Tóvári Gabriella pácienskoordinátor kedvességét.

Oprável Petra

Kapcsolat
6A6A3831-Edit_small.jpg

VÁRJUK ÖNT RENDELŐNKBEN!

Hívjon minket, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot online és visszahívjuk, amikor Önnek a legalkalmasabb! Akut probléma esetén igyekszünk a lehető leghamarabb időpontot biztosítani. Várjuk Pácienseinket Göd, Sződ, Sződliget, Vác és Verőce környékéről is!  

Nyitva tartás

Hétfő: 12-19

Kedd: 9-19

Szerda: 12-19

Csütörtök: 9-19

Péntek: 9-13

bottom of page