top of page
fogszabalyozas-nyito.jpg

DENTÁLHIGIÉNIA

Szájhigiénés kezelések és professzionális fogkőeltávolítás Dunakeszin.

MIÉRT FONTOS A RENDSZERES SZÁJHIGIÉNÉS KEZELÉS?

A rendszeres és alapos fogmosás a mindennapi szájhigiénia alapja. Ehhez fontos tudni, hogy milyen eszközökkel és hogyan kell a fogakat tisztítani. Ugyanakkor, még emellett is elkerülhetetlen, hogy egyes fogakon az ételmaradékok megtapadjanak, amik fogkővé szilárdulnak. A fogkő okozhat ínygyulladást és fogágybetegséget egyaránt, így annak eltávolítása elengedhetetlen az ép fogazat megőrzéséhez.

szajhigienes-kezeles.jpg
fogkoeltavolitas.jpg

FOGKŐELTÁVOLÍTÁS DUNAKESZIN

Miért fontos a rendszeres fogkőeltávolítás?

Étkezés után a szájüregünkben elkerülhetetlenül marad több-kevesebb ételmaradék, mely jellemzően a fogak mély barázdáiban, a fogközökben és az ínyszél mentén halmozódik fel. Az ételmaradék idővel bomlásnak indul és sűrű, ragacsos anyag, úgynevezett plakk képződik belőle, mely filmszerűen borítja a fogakat és a környező szöveteket. A fogakon felgyülemlett lepedéket fogkefe, fogselyem és fogköztisztító kefe segítségével el lehet és el is kell távolítani, lehetőség szerint minden étkezés után.

 

Amennyiben a lepedéket nem távolítjuk el rendszeresen, az felhalmozódik és szilárddá válik – ezt nevezzük fogkőnek. A fogkő - szerkezete révén - elősegíti a baktériumok megtelepedését és szaporodását a szájban, ami rövid időn belül fogínygyulladáshoz, vagy fogágybetegségek kialakulásához vezethet. Ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen megtisztítsuk a fogakat. 
 

Tavaszi megújulás csomagjaink

A május végi időszak nálunk a tavaszi megújulás jegyében telik. Rendhagyó módon a dentálhigiénés kezeléseket kedvezményesen kínáljuk új és meglévő pácienseink számára, május 16-31. közötti időpontfoglalásra.

Tavaszi felfrissülés

Fogkőeltávolítás 25.000 Ft helyett

20.000 Ft

Tavaszi dental wellness

Fogkőeltávolítás + mélytisztításos homokfújás együtt 32.000 Ft helyett csak 27.000 Ft

Teljes megújulás

A teljes dentálhigiénés csomagunk 42.000 Ft helyett 32.000 Ft. Ez tartalmazza a fogkőeltávolítást, homokfújást és egy egyénre szabott iTop tanácsadást.

HOGYAN TÖRTÉNIK A FOGKŐELTÁVOLÍTÁS?

Rendelőnkben a fogkőleszedés úgynevezett ultrahangos depurátorral történik. Ennek a kezelésnek nagy előnye a hatékonysága mellett, hogy az élő szöveteket megkíméli és nem károsítja.

1

Állapotfelmérés és konzultáció – első alkalommal egy konzultációval egybekötött állapotfelmérést végzünk, mely során felmérjük és megbeszéljük, milyen kezelésekre lenne szüksége szájüregi egészségének megőrzéséhez, vagy helyreállításához. 

2

Ultrahangos fogkőeltávolítás – fogorvos és dentálhigiénikus kollégáink szakszerűen és precízen eltávolítják fogairól a fogkövet, megszüntetve ezzel az elszíneződéseket.

3

Fogak polírozása – fogkőleszedés után a fogakat polírozó kefével és pasztával tesszük még simábbá és tisztábbá.

4

Nehezen hozzáférhető fogközök tisztítása kézi eszközökkel, ami elsősorban a fogközöket és az íny közeli részeket érinti.

5

Szájhigiénés tanácsadás – fogorvosaink, vagy dentálhigiénikus kolléganőink megtanítják Önnek, hogyan mosson még hatékonyabban fogat, és tanácsokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy milyen egyéb fogtisztító eszközöket érdemes a mindennapi rutinjába beilleszteni.

6

Kontrollvizsgálat ideális esetben fél év múlva, erős fogkőlerakódás esetén egyénileg meghatározott időpontban.

iTOP SZÁJHIGIÉNÉS TANÁCSADÁS DUNAKESZIN

Mit jelent a szájhigiénés tanácsadás? 

A szájhigiénés tanácsadás egy kevésbé elterjedt fogászati szolgáltatás itthon, hiszen gondolhatnánk, hogy fogat mosni mindenki tud. A gyakorlat viszont mást mutat és a tanácsadáson megtanultak gyakorlati alkalmazásával nagy eséllyel csökkenthető lenne a különböző fogászati problémák kialakulása. 

 

Nagyon fontos a megfelelő fogmosási technika elsajátítása, ami egyszerűnek tűnik, azonban egyáltalán nem könnyű. A különböző Pácienseknek más-más technika ajánlható.

Miért érdemes szájhigiéniai tanácsadáson résztvenni?

Az alapos és megfelelő szájhigiénia 4 pilléren nyugszik:

  • megfelelő fogkefe

  • helyesen kiválasztott fogkrém

  • helyes fogmosási technika

  • fogköztisztító segédeszközök

 
Léteznek elektromos- és kézi fogkefék, mindkettő puha- és medium sörte keménységgel. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya, fontos, hogy személyreszabottan válasszuk ki azt, ami a saját fogazatunk számára a legideálisabb.

Melyik fogkrém a megfelelő? 

Fogkrémek tekintetében is elmondható, hogy az általános fogkrémtől a fehérítősön át a fogérzékenység csökkentő fogkrémekig széles a választék. A reklámokra nem érdemes alapozni a választást, hiszen számtalan tényező befolyásolja a szájhigiéniát: életmód (pl. dohányzás), betegségek (pl. reflux), fogak állapota (pl, pótolt fogak aránya, tömések, fogszabályozó). 
 
A megfelelő fogmosási technika egyszerűnek tűnik, mégis sokaknál tapasztaljuk, hogy a nem megfelelő fogmosási technikából adódik foginyvisszahúzódás, fogkopás vagy fogkőlerakódás. A leggyakoribb hiányosság a fognyaki területek és a fogközök tisztításánál van.

Fogköztisztítás

A fogköztisztítás lehetséges eszközei a fogöztisztító kefe, a fogselyem és a szájzuhany. Nem mindegy, hogy melyiket mikor, hogyan és ki használja. Szájhigiénés tanácsadás során ezt is mind megmutatjuk, átbeszéljük és begyakoroljuk. 

 

Szájhigiénés tanácsadás során dentálhigiénikus kolléganőnk 

  • megtanítja pácienseinknek a helyes fogmosás lépéseit és mozdulatait

  • személyreszabottan ajánl és bemutat fogtisztító eszközöket, melyekkel hatékonyan tudja a fogait tisztítani

  • az instrukciókat begyakorolják

Kinek ajánlott a szájhigiénés tanácsadás?

Minél korábban sajátítja el valaki a helyes fogmosási technikákat a megfelelő eszközökkel, annál nagyobb eséllyel őrizhető meg a fogak épsége. Ebből adódik, hogy már kisgyemekkortól várjuk pácienseinket szájhigiénés tanácsadásra, amit később, felnőtt korban sem késő igénybe venni. 

ŐK MÁR NEM FÉLNEK FOGORVOSHOZ JÖNNI

és boldogan beszélnek az élményeikről

 
velemenyek-1.jpg

Végre egy fogászat, ahova az ember szívesen megy! :) Kellemes környezet, kiváló szakemberek, és emberséges hozzáállás fogadja a pácienseket. Külön kiemelném Vajda Norbert Doktor Úr alaposságát, és Tóvári Gabriella pácienskoordinátor kedvességét.

Oprável Petra

6A6A3831-Edit_small.jpg

VÁRJUK ÖNT RENDELŐNKBEN!

Hívjon minket, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot online és visszahívjuk, amikor Önnek a legalkalmasabb! Akut probléma esetén igyekszünk a lehető leghamarabb időpontot biztosítani. Várjuk Pácienseinket Göd, Sződ, Sződliget, Vác és Verőce környékéről is!  

Nyitva tartás

Hétfő: 12-19

Kedd: 9-19

Szerda: 12-19

Csütörtök: 9-19

Péntek: 9-13

Kapcsolat
bottom of page